HU
HUN
HU
HUN
GB
ENG
VERESI BIOKERT
Weboldal alcíme
Fejléc cím szövege
Lorem ipsum

ZÖLDSÉGKÖZÖSSÉG 

Elindult a csatlakozás július végétől induló zöldségközösségünkhöz. Az idei szezonban a három átadópontunk: A Grund (Budapest, VIII. kerület, Nagy Templom u. 30.), Gödöllői Waldorf Általános Iskola és Csillagberek Waldorf Általános Iskola (Budapest, IV. Kerület), tehát elsődlegesen olyan tagok jelentkezését várjuk, akiknek ezek közül valamelyik közel esik a lakhelyéhez. Az átadások tervezett időpontja minden héten csütörtök délután / este. 

Jelentkezés: info@cserhatbiokert.hu

Mi is az a közösség által támogatott mezőgazdaság?

A közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket. „Részes rendszerek” esetében a gazda mindent szétoszt a tagok között, ami megterem. A terményeket jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen lehet átvenni, amíg a szezon tart. 

A "részes rendszer" tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tagok részesedést vásárolnak a gazdaság terményeiből. Ezt a rendszert úgy tudjuk fenntartani, hogy más csatornán keresztül nem értékesítünk, tehát az összes megtermelt zöldséget a tagok között osztjuk szét. Így tehát a tagok nem a zöldségek árát fizetik meg, hanem a termelés költségeit és a befizetett tagdíjért nem X kg zöldséget kapnak, hanem az összes megtermelt zöldség bizonyos hányadát a közösség tagjainak számától függően.

Ez a rendszer biztonságot ad fogyasztó és termelő számára egyaránt. A fogyasztó biztos forrásból, a lehető legrövidebb úton juthat hozzá minden héten a friss, szezonális biozöldségekhez, mindezt egy fix díjért cserébe, amire nincs hatással a zöldségek aktuális piaci ára - ez egy különösen előnyös felállás figyelembe véve az idei vírushelyzet alatt kialakult káoszt a zöldségellátásban, illetve azok árával kapcsolatban.

Számunkra, azaz a termelők számára pedig kisebb kiszolgáltatottsággal és könnyebb tervezhetőséggel jár az, hogy előre megállapodunk vásárlóinkkal és így energiánk nagyobb részét tudjuk az értékesítés helyett a termelésbe fektetni.

Ahogy az eddigiekből is kiderült, nem való mindenkinek a közösség által támogatott rendszer, így megpróbáltuk összeszedni, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a csatlakozás előtt:

- a heti dobozok tartalma mindig adott, de az átadásokon lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tagok egymás közt tudjanak cserélni 1-1 elemet a dobozból

- a zöldségek szezonálisak: tavasszal első sorban friss, zöld terményeket kínálunk a dobozokban, amiket követnek a gyökerek és káposztafélék, majd nyáron a nagyobb mennyiségű és színes dobozok, paradicsommal, paprikával, uborkával, télen pedig ismét a hidegtűrő levélzöldségeké, valamint a tárolható terményeké a főszerep

- minden héten van átadás: ha valaki sokat utazik, nyaral, ebben az esetben megoldás lehet, ha egy ismerőssel, baráttal, családtaggal megosztva veszitek át a terményeket

Ezeket figyelembe véve, akiknek ajánljuk a zöldségközösség tagságot:

- olyan embereknek, akiknek kiemelten fontos a fenntartható módon termelt, minősített bio élelem

- olyan embereknek, akik heti többször főznek és változatos módon fel tudják használni a szezonális zöldségeket

- olyan embereknek, akik rugalmasak és nyitottak az újdonságokra

- olyan embereknek, akik kifejezetten sok zöldséget fogyasztanak

- olyan embereknek, akik a teljes szezon folyamán meg tudják oldani a termények átvételét és azok feldolgozását

Ha úgy érzed, hogy a közösség által támogatott mezőgazdaságot neked találták ki és szeretnél csatlakozni közösségünkhöz, kérlek küldd el jelentkezésed egy rövid bemutatkozással az info@cserhatbiokert.hu címre.

Az idei szezonban a három átadópontunk: A Grund (Budapest, VIII. kerület, Nagy Templom u. 30.), Gödöllői Waldorf Általános Iskola és Csillagberek Waldorf Általános Iskola (Budapest, IV. Kerület), tehát elsődlegesen olyan tagok jelentkezését várjuk, akiknek ezek közül valamelyik közel esik a lakhelyéhez. Az átadások tervezett időpontja minden héten csütörtök délután / este.